2024. márc. 27.
…és miért kellene újragondolnunk ezt a “megszállottságot”?
Bár az emberek egyre inkább tisztában vannak a személygépkocsi birtoklás rejtett költségeivel, az autókat sokan még mindig státuszszimbólumnak tekintik.
Érzelmi vonzerejük befolyásolja az emberek viselkedését, és visszatartja őket attól, hogy olyan döntéseket hozzanak, amikkel nem csak saját egészségüknek, de pénztárcájuknak és a környezetnek is jót tennének. Ahhoz, hogy legyőzzük ezt a megszállottságot, meg kell értenünk, hogyan vált az autó státuszszimbólummá – és el kell kezdenünk megkérdőjelezni ezt a narratívát.
Az autók a 20. században több okból is túlnőttek a puszta közlekedési eszközökön.
Az 1900-as évek a gyors gazdasági, technológiai és kulturális változások időszaka volt. Egy emberöltő alatt megtörtént az első motoros repülés (1903) és az első ember is Holdra szállt (1969). Sokak számára az autók a haladás és a modernitás jelképévé váltak.
A világháborúkat a gazdasági növekedés időszakai követték, különösen az Egyesült Államokban, ahol elterjedt a konzumizmus* és a szomszédokkal való lépéstartás, versengés, “ha már nekik van, nekünk is legyen”.
*A konzumizmus egy olyan társadalmi, gazdasági és kulturális hozzáállás, amely a fogyasztásra és az anyagi javak megszerzésére összpontosít. A konzumizmus a boldogságot és a sikerességet a termékek vásárlásával és a fogyasztással azonosítja. A konzumizmust gyakran éri kritika, hiszen az embereknek helytelen értékeket sugall, és eltereli a figyelmet a valóban fontos dolgokról, mint például a személyes kapcsolatok és a belső értékek.
A városok népességének robbanásszerű növekedésével az autók javították az emberek életét, mivel lehetővé tették számukra az önálló közlekedést.
Vizsgáljunk meg most 4 konkrét példát, hogy jobban megmagyarázzuk a jelenséget.
Az első autóknak nem kellett zseniális marketingkampány ahhoz, hogy a gazdagság és a kiváltságok jelképévé váljanak.
Amíg Henry Ford 1908-ban be nem mutatta a tömeggyártású T-modellt, a kézzel készített autók mai értéken számolva több mint 100 000 dollárba kerülhettek.
Ford nem titkolta, hogy T-modellje a középosztályt célozta meg. Az első Ford T-modell ára nagyjából 850 dollár volt (mai értéken ~30 000 dollár), és az elkövetkező évtizedekben több mint a felére csökkent.
És bár az autók gyorsan elterjedtek, megőrizték státuszukat, mint az innovatív mobilitás és a presztízs szimbólumai.
Az 1920-as évek a világ számos részén a gazdasági jólét időszakát jelentették. Az autóipar fellendülőben volt, és számos luxusmárkát alapítottak, hogy az emberek autójukkal mutathassák meg gazdagságukat és státuszukat.
Az autóreklámok, amik korábban az újszerű technológiára és a megfizethetőségre összpontosítottak, egy álmot kezdtek eladni – az eleganciát, a státuszt és az autótulajdonlással járó életstílust. Az autók a kultúra részévé váltak, és a luxusautó-gyártás egészen a második világháborúig magas szinten maradt az Egyesült Államokban és Európában.
A 20. század közepén Hollywood jelentős szerepet játszott az autóbirtoklás népszerűsítésében, és bizonyos modelleket státuszszimbólumokká tett. Az ikonikus filmekben stílusos autók és karizmatikus színészek szerepeltek, ami tovább erősítette az autók, a hírnév és a státusz közötti kapcsolatot.
Az egyik legjobb példa erre az 1968-as Bullitt című klasszikus krimi a legendás Steve McQueen főszereplésével. A sikerfilm segített népszerűsíteni a garbós pulóvereket, a sivatagi csizmákat és az izomautókat*. Híres üldözési jelenetei ikonikussá tették az 1968-as Ford Mustang GT Fastbacket és az 1968-as Dodge Chargert, majdnem megháromszorozva a Charger eladásait.
*A muscle car, magyarul izomautó egy amerikai kifejezés, amely különböző nagy teljesítményű autókra utal.
A 20. századi Európában a szocialista országok gyakran szembesültek az áruk és szolgáltatások, köztük az autók hiányával. Egy személygépkocsi megvásárlása hosszadalmas bürokratikus folyamatot jelentett, ami akár 10 évig is eltarthatott!
Az autó birtoklása nem csak kevesek kiváltsága volt, de a vásárlási engedély megszerzését gyakran befolyásolta az egyén pozíciója, kapcsolatai és társadalmi státusza is. Az importált autók pedig ritkák voltak, és általában magas rangú tisztviselőknek voltak fenntartva.
1985-ben a Szovjetunióban 1000 lakosra 45 autó jutott. Az USA-ban ez a szám 744,5 volt. A Szovjetunió 1991-ben összeomlott, de az autótulajdonlás és a társadalmi rang összekapcsolása továbbra is fennmaradt.
Egy 2017-es tanulmány megállapította, hogy míg az ezredfordulósok általában kevésbé érdekeltek a saját autó birtoklásban, mint a szüleik, néhány közép- és kelet-európai országban ennek éppen az ellenkezője igaz: a szocializmus bukása után ezeken a helyeken az autótulajdonlás ugrásszerűen megnőtt, és még mindig erős státuszszimbólumnak számít.
Míg az autókat egykor a haladás szimbólumának tekintették, ma már inkább úgy ismertek, mint a környezeti és társadalmi problémák jelentős forrásai.
Az autók légszennyezést és üvegházhatású gázkibocsátást okoznak – ami éghajlatváltozáshoz és káros egészségügyi hatásokhoz vezet. A forgalmi torlódások növelik a stresszt, az üzemanyag-fogyasztást és a zajszennyezést. És mindeközben magas gazdasági költségeket is okoznak.
Az autóközpontú várostervezés gyakran a kevesebb zöldterület árán valósul meg. Ez pedig elriasztja az embereket attól, hogy az aktív közlekedési módokat válasszák – ami a városok elburjánzásához vezet.
Az autótulajdonlás ráadásul költséges is. A pénzügyi tanácsadók azt javasolják, hogy a nettó jövedelem legfeljebb 15%-át költsük közlekedésre, beleértve az olyan rejtett költségeket is, mint az üzemanyag, a biztosítás és a parkolás.
A közlekedés azonban számos régióban, így az Egyesült Államokban és Európában is a háztartások 3 legnagyobb kiadása között szerepel. Ez azt jelenti, hogy az emberek 2-3-szor többet költenek autóra, mint egészségükre vagy hobbijaikra.
Az autók a halálesetek és sérülések egyik fő okozói is. Világszerte évente 1,3 millió ember hal meg közúti balesetben. Ez 1 299 990 millióval több haláleset, mint amennyit a cápák okoznak (évente akár 10-et).
Mégis jobban félünk ezektől a tengeri élőlényektől, mint az utcáinkon cirkáló acélszörnyektől…
Bár az autók tagadhatatlanul átalakították az életünket, itt az ideje, hogy újragondoljuk az irántuk érzett megszállottságot.
A jelenlegi autófüggőség nem fenntartható. Ha kevesebb autó lenne az utakon, az több szempontból is előnyös lenne a mindennapi életünk szempontjából, a kevesebb szennyezéstől kezdve a jobb fizikai egészségig.
Ha a fenntartható közlekedési alternatívákra helyezzük a hangsúlyt, és átértékeljük az anyagi javaknak tulajdonított jelentőséget, csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat és javíthatjuk életminőségünket.
Törekedjünk tehát egy olyan jövőre, ahol a sikert a közös jólétünk határozza meg – nem pedig az autónkon lévő embléma.
